Káldi János: Hóvirág
Itt-ott látsz még hóruhát,
S már nyílik a hóvirág.
Csoda-fehér, egyszerű,
Szárra nőtt kis csengettyű.
Szinte már a hó alól,
Szüntelen a szava szól.
Mit csilingel? Mit csörög?
Búcsúzót a tél fölött.
Hóvirág születése
Tél végi sétámon lomhán lépdelek,
Tavasz után vágyakozva, némán elmélkedek.
Ázott avar holtan lábam alatt bomlik,
Élettelen rozsdás fű közt Földanya vajúdik.
Hangtalanul jajgat, életet ad csendben,
Csöpp virág üldögél az anyaföld ölében.
Lekuporodom hozzá, ezt óvatosan teszem,
Kíváncsiságommal nehogy megijesszem.
Gyönyörű szép kisded hófehér sapkában,
Új élet született kis kertünk sarkában.
Kiszabadítom gyorsan az avar rabságából,
Téltől gyötört üres kert egyformaságából.
S lám mit látok ekkor, megdobban a szívem,
Nem is egy csoda van, van talán vagy ezer!
Nagy titkot rejtegetett a védelmező avar,
Földanyánkat Tavasz úrfi becserkészte hamar!
Tavasz után vágyakozva, némán elmélkedek.
Ázott avar holtan lábam alatt bomlik,
Élettelen rozsdás fű közt Földanya vajúdik.
Hangtalanul jajgat, életet ad csendben,
Csöpp virág üldögél az anyaföld ölében.
Lekuporodom hozzá, ezt óvatosan teszem,
Kíváncsiságommal nehogy megijesszem.
Gyönyörű szép kisded hófehér sapkában,
Új élet született kis kertünk sarkában.
Kiszabadítom gyorsan az avar rabságából,
Téltől gyötört üres kert egyformaságából.
S lám mit látok ekkor, megdobban a szívem,
Nem is egy csoda van, van talán vagy ezer!
Nagy titkot rejtegetett a védelmező avar,
Földanyánkat Tavasz úrfi becserkészte hamar!
Tavaszvárás, 2011. január 18.
Tavasz lett újra!
Itt a tavasz végre, nyit!
Erdő, a kert és a rét
vetkőzi ócska gönceit.
A hóvirág lásd, már kinyílt,
kelleti még magát kicsit,
majd egy évre búcsút int.
Fák levelet szabnak megint,
árvácskák ezer színre színt
festenek - hitük szerint.
Az aranyeső színe mint
a napsugár, akként virít,
nyílni csábítja társait.
Orgona bontja ágait,
cifrázza buja fodrait.
Micsoda szépség újra itt!
Tulipán kövéren ásít,
fényezi bomló szirmait,
s a tavasz felé kacsint.
Kidugja fejét a jácint,
széthinti pompás illatit:
van-e, mi jobban andalít?
A nárcisz kontyot igazít,
kihívón pózol, ránk tekint,
nézni, csodálni kényszerít.
Zöldell a fű, új szint kever-int...
Látod? Tavasz lett újra itt!
Elhozta régi kincseit!
Erdő, a kert és a rét
vetkőzi ócska gönceit.
A hóvirág lásd, már kinyílt,
kelleti még magát kicsit,
majd egy évre búcsút int.
Fák levelet szabnak megint,
árvácskák ezer színre színt
festenek - hitük szerint.
Az aranyeső színe mint
a napsugár, akként virít,
nyílni csábítja társait.
Orgona bontja ágait,
cifrázza buja fodrait.
Micsoda szépség újra itt!
Tulipán kövéren ásít,
fényezi bomló szirmait,
s a tavasz felé kacsint.
Kidugja fejét a jácint,
széthinti pompás illatit:
van-e, mi jobban andalít?
A nárcisz kontyot igazít,
kihívón pózol, ránk tekint,
nézni, csodálni kényszerít.
Zöldell a fű, új szint kever-int...
Látod? Tavasz lett újra itt!
Elhozta régi kincseit!
2011. február 15.
Tavasz-madár
Valahogy másképp néznek egymásra az emberek.
Valahogy másképp szólnak.
Szemben a kócos fán dalol
valami új dalt valami új madár.
Erdőben jártamkor szoktam volt hallani,
mint köszöntés,
így szól hajnali énekük.
Ilyen ostoba madár! Hisz
nincs még tavasz, csak úton erre!
Nincs még tavasz, csak alig-február...
De rendíthetetlen fújja egyre, s hozzá: hogy ostoba én vagyok,
hisz közeleg a remegő, hormon-telt levegő,
mit tudhatom fagyott szívemmel...
És természet órája, kedves nyitni kék halld, folyvást kiabál.
Lehet, hogy mégis?
Lehet, hogy időtlen, apró szárnyas jobban tudja?
Mert mit neki futkosó-szerkezet,
mit a számlapon folyvást ellenőrzött percek,
mit a naptáron-február!
Tavasz van! rendíthetetlen fújja egyre
kócos fán kicsiny tavasz-madár.
Valahogy másképp szólnak.
Szemben a kócos fán dalol
valami új dalt valami új madár.
Erdőben jártamkor szoktam volt hallani,
mint köszöntés,
így szól hajnali énekük.
Ilyen ostoba madár! Hisz
nincs még tavasz, csak úton erre!
Nincs még tavasz, csak alig-február...
De rendíthetetlen fújja egyre, s hozzá: hogy ostoba én vagyok,
hisz közeleg a remegő, hormon-telt levegő,
mit tudhatom fagyott szívemmel...
És természet órája, kedves nyitni kék halld, folyvást kiabál.
Lehet, hogy mégis?
Lehet, hogy időtlen, apró szárnyas jobban tudja?
Mert mit neki futkosó-szerkezet,
mit a számlapon folyvást ellenőrzött percek,
mit a naptáron-február!
Tavasz van! rendíthetetlen fújja egyre
kócos fán kicsiny tavasz-madár.
2004. február 4.
A kis Kati, Kati bogár,
kinyitotta szárnyát,
reggeli nap csillogtatta
szép piros kabátját. Illegett a rozmaringnak,
várta a fű bókját,
és amikor elszállt volna…
nem találta foltját.
„Ilyen szégyent! Tegnap mostam!
Lefújta a szellő?
A hetedik kis pettyemet
hol rejti az erdő?”
Szaladt ide, futott oda,
nem lelte a pettyét,
hogyha holnap megtalálod,
vidd el neki hírét!
Megörül majd, s meghív téged
katica vendégnek,
s vigyél neki egy-két pettyet
hátha kell szegények!
kinyitotta szárnyát,
reggeli nap csillogtatta
szép piros kabátját. Illegett a rozmaringnak,
várta a fű bókját,
és amikor elszállt volna…
nem találta foltját.
„Ilyen szégyent! Tegnap mostam!
Lefújta a szellő?
A hetedik kis pettyemet
hol rejti az erdő?”
Szaladt ide, futott oda,
nem lelte a pettyét,
hogyha holnap megtalálod,
vidd el neki hírét!
Megörül majd, s meghív téged
katica vendégnek,
s vigyél neki egy-két pettyet
hátha kell szegények!
| Gyöngyvirág De jó is lenne olyan erősnek lenni, Mint ezek az apró gyöngyszemek, A föld alól is, mindég elő bújni, Hiába temetnének el gondos kezek. A száraz, kegyetlen semmiségből Tör ki, hatalmas erővel a nap felé, S bár csiráját súlyos léptek törték, Túlélte, megadást nem ismervén. Gyönge, puha szárán ring a tavasz, Tucatnyi pompás, habos ékköve: Ám hamis illatú ringása ravasz, Mosolya, lelkemnek igazi könnye. Ő volt a mindenem, de megcsalt, Megtévesztette óvatlan szemem, S mikor azt hittem, a virága igaz, Akkor csapott be leginkább engem. Úgy vártam a tavaszt, a feltámadást, Mert hittem, mert akartam erős lenni: Akár a gyöngyvirág, ki a dudvából is, Bárhonnan is, újra a világra tud jönni. (Dezső Ilona Anna) |
|||
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése